Fotó: MR/Neubauer Rudolf 
Évente öt-, hatezer autót lopnak el Magyarországon. Kovács István autóvadász szerint egyértelműen nem lehet megmondani, hogy a tolvajok melyik márkát részesítik előnyben, mert ez mindig attól függ, hogy mire kell nekik az adott autó. Vannak, akik kifejezetten azért lopnak el egy gépkocsit, hogy visszavásároltassák, míg mások alkatrésznek használják fel a kocsit, de előfordulnak konkrét megrendelések is. A rendőrségi adatok szerint az utóbbi időben a BMW-k a legnépszerűbbek az autó tolvajok körében.

Sánta László, az ORFK autóvadásza és Kovács István mindenkit lebeszélnek arról, hogy megpróbálják visszavásárolni az autójukat, mert nagyon veszélyes helyzetbe kerülhetnek, hiszen komoly bűnözői csoportokról, egész hálózatokról lehet szó egy, egy esetben. Abban az esetben, ha valakinek a gépkocsi eltűnése után megcsörren a telefonja és egy idegen felajánlja visszavásárlásra az autót, akkor a beszélgetés után mindenképpen szólni kell a rendőrségnek, akik megpróbálnak az elkövetők, zsarolók nyomára bukkanni.
Műholdas távirányítással tartóztathatják föl a menekülő autótolvajokat a jövőben az Egy
Nyolc év alatt több tucat nagy értékű autót lopott el az a háromfős banda, amelyet most buktattak le a győri re
A miskolci rendőrök elfogtak egy fiatalkorú autótolvajt, aki rendszeresen lopott azonos típusú és korú a
  
A Napközben csütörtöki adásában Kránitz Balázs arról beszélgetett vendégeivel, hogy milyen autókat kedvelnek leginkább az autótolvajok és hogyan lehet ezeket legálisan és veszély nélkül visszaszerezni.
A Napközben csütörtöki adásában Kránitz Balázs arról beszélgetett vendégeivel, hogy milyen autókat kedvelnek leginkább az autótolvajok és hogyan lehet ezeket legálisan és veszély nélkül visszaszerezni.
BEÁGYAZÁS
KÜLDÉS ISMERŐSÉNEK





-
00:24:49
Az ellopott autó visszavásárlása is bűncselekmény
2010.07.29. 13:36