gyengénlátóknak

Gyurcsánynak a választás után is lesz dolga

Gyurcsány Ferencnek a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy májusban ki lesz az MSZP frakcióvezetője vagy pártelnöke. A volt kormányfő azt mondta, ezekre a posztokra személyesen nem jelentkezik, és nem is vállalná el egyiket sem. A választás után azonban nem marad feladat nélkül.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a választás utáni pozíciószerzésre készülne. Van és lesz dolgom, de az biztosan nem, hogy a frakcióvezetői vagy pártelnöki tisztségért tülekedjek – nyilatkozta az MSZP-s politikus. Szerinte ezekre a posztokra biztosan lesz jelentkező nélküle is. "A demokratikus progresszió, benne a magyar baloldal számára ezek lesznek a legkevésbé fontos ügyek. Akkor meg miért foglalkoznék ezekkel?"

Arra a felvetésre, egyezteti-e az MSZP-vel, mit csinál a kampány alatt, azt mondta, ezt a központi kampánystáb határozza meg: így dől el, hogy hova megy, és mekkora a rendezvény nyilvánossága. Gyurcsány hozzátette: a nyilvános rendezvények mellett zárt, belső konzultációkat is tart.

Az MSZP-n belüli egyeztetésekről a politikus közölte: természetesen beszélnek egymással, értékelnek, véleményt mondanak. Amiben egyetértünk, arról beszélünk, amiben nem, azt rögzítjük, és megpróbáljuk elkerülni a vitát, figyelembe venni mások érzékenységét – közölte a szocialista politikus. "Nincs az az Isten, hogy párttársaim közül bárkivel nyilvános vitába keverednék ebben a kampányban. Ha úgy látom, hogy kell valamit mondanom bárkinek is, azt elmondom személyesen, az ráadásul egyszerűbb is."

Március 19-re bejelentett beszédével kapcsolatban Gyurcsány azt mondta, bugyutaság arról beszélni, hogy ez országértékelő lesz-e. . "Ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet" - jelentette ki.

A volt kormányfő emlékeztetett arra, hogy tagja a Magyar Demokratikus Chartának, ott volt a születésénél, szónokolt a korábbi rendezvényein. Hozzátette: a charta is értékeli - március 19-én - az elmúlt éveket, szeretné tudni, hogy mi várható a választások után. "Azt hallom, hogy a riválisaink Gyurcsány-korszaknak tekintik az utóbbi nyolc évet. Ha ők ekként nevezik, akkor miért csodálkoznak, ha vannak, akik tőlem szeretnék hallani, hogy mit gondolok erről az időszakról?"

Gyurcsány hangsúlyozta: mindig egy nyugatos polgári kultúrájú Magyarországban gondolkodott. "Ennek álma, víziója vezetett. Arról fogok beszélni, hogy hol sikerült közelebb lépni ehhez az álomhoz, hogy miért vagyok büszke Magyarországra, arra, amit elértünk, de szólok majd a kudarcokról is. Ez így természetes nekem."

Gyurcsány Orbán Viktorról úgy vélekedett: a Fidesz elnöke húsz éve tart tőle. Szavai szerint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a 2006-os televíziós vita óta "személyesen sebzett", és személyes célnak tekinti az ellene folyó küzdelmet. Gyurcsány ezt hibának tartja, mert ez szerinte elfogulttá teszi Orbánt, ami luxus a politikában. "Én az érzelmeimet a feleségemre, a gyerekeimre, a családomra, a barátaimra, a hazámra fordítom. Miért fecsérelném politikai riválisaimra?"
 

Utolsó frissítés: 2010-03-11 16:40:21



Hirdessen az ETARGET-tel
 


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Gyurcsánynak a választás után is lesz dolga >