gyengénlátóknak

Helyzetek és gyakorlatok – ötletek az alternatív filmforgalmazásra

film mozi
Esti beszélgetés Pálfi Balázzsal Pálfi Balázs - 2010.07.04. 23:05
Fotó: A zenekar látogatásaFotó: A zenekar látogatása
Az Esti beszélgetésben Pálfi Balázs a Helyzetek és gyakorlatok című alternatív filmforgalmazási pályázat eredményéről beszélgetett az ötletgazdával és a győztes csapatok tagjaival.

Hallgassa meg!

A mozilátogatók száma csökken, különösen a művészmozik kerültek válságba az utóbbi években. A közönség filmnézési szokásai is megváltoztak, arról nem is beszélve, hogy a fiatalok már nem ugyanazokról a fórumokról tájékozódnak, mint néhány évvel ezelőtt. A filmforgalmazásnak is követnie kellene a megváltozott szokásokat, és új ötleteket, új módszereket felvonultatni, hogy a filmek ismét megtalálják a közönségüket. Ezért hirdette meg Helyzetek és gyakorlatok címmel a Filmklik, a Port.hu és Pedagógiai Intézet – együttműködésben a filmek külföldi jogtulajdonosaival – a magyar középiskoláknak, egyetemeknek, moziknak, online és offline médiának, kreatív ügynökségeknek, reklámcégeknek, közéleti személyiségeknek és egyéb közösségeknek szóló pályázatát. 2010. március 1. és május 31. között kilenc közösség kilenc toleranciáról szóló film forgalmazására pályázhatott. A cél az volt, hogy kreatív fiatalokból álló társaságoknak, osztályoknak, közösségeknek lehetőséget nyújtson, hogy részt vegyenek a hazai filmforgalmazásban, hiszen mára nyilvánvalóvá vált, hogy a mozgókép és az internet olyan területek, amelyekben a fiatalok otthonosan mozognak, és amelyek leginkább képesek az őket érintő társadalmi üzenetek továbbítására. Épp ezért a beadandó pályázatokban kiemelt szerepet kellett kapniuk a különböző online felületeknek, közösségi oldalaknak, blogoknak, videómegosztóknak.

Pálfi Balázs Bognár Péter, a Filmklikk.hu ügyvezetőjével, a pályázat ötletgazdájával, valamint Bakos Évával, Kassai Nórával és Csikós Gergővel, a győztes alternatív forgalmazó csapatok tagjaival beszélgetett. Bakos Éva és csapata az izraeli-francia-amerikai koprodukcióban készült A zenekar látogatását, Kassai Nóra és Csikós Gergő csapata pedig a Leo kéglije című uruguayi-argentin filmdrámát forgalmazhatta.
 



Hirdessen az ETARGET-tel
 


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Helyzetek és gyakorlatok – ötletek az alternatív filmforgalmazásra >