Már majdnem egy hete sztrájkolnak a fuvarosok, a tudósítások szerint a benzinkutak 95 százaléka üres, vagy hosszú várakozás után egy-két liter benzint ad. A görög kormány rekvirált járművekkel és katonai tartálykocsikkal szállíttat üzemanyagot a fuvarozók sztrájkja miatt. A katonai járművek a repülőterekre, erőművekhez és kórházakhoz viszik az üzemanyagot, a rendőrökkel kísért vállalati tartálykocsik pedig a töltőállomásokat látják el. A sztrájkolók korábban megtámadtak néhány teherautót, de egyik incidens sem vált súlyossá. A szigeteket a haditengerészet szolgálja ki.
A hét eleje óta mintegy 33 ezer gépkocsivezető szüntette be a munkát anyagi érdekei védelmében, súlyos károkat okozva a nyári turizmusnak és az egész gazdaságnak. A görög közlekedési miniszter Athénban bejelentette, hogy az állam és a társadalom nem védtelen, a fuvarosok fizetni fognak a törvény előtt, amiért káoszt okoznak az országban. Szombaton a kormány szerdai fenyegetése hatására a fuvarosok egy része újból munkába állt. Athénban már 250 benzinkút működik, Szalonikiben pedig mintegy 70 - közölte a közlekedési minisztérium.
A fuvarosok korábban közölték, hogy nem hátrálnak. miután a kormány el akarja venni a fuvarozási engedély adta előnyöket, liberalizálni akarja a fuvarosok piacát. A szállítási vállalkozók ragaszkodnak az előjogaikhoz, kiváltságaikhoz, egyáltalán a piaci monopóliumokhoz. A kormány szintén azt mondja, hogy nem engedhet. A turisták járnak a legrosszabbul, azok, akik autóval mentek oda. Szerbiából, Bulgáriából és Magyarországról is nagyon sok turista érkezik autóval.
Voltak már összecsapások, részben a fuvarosok és a rendőrök között, de volt már olyan eset is, hogy emberek megrohamozták a benzinkutat, mondván, a kutas eltitkolja az ott lévő benzint. Közben nagyon meleg van, több mint negyven fok, a parasztgazdák pedig panaszkodnak, hogy nem tudják az áruikat eljuttatni a piacra, a földeken vagy a raktárban rohad meg az áru, ennek következtében már ott is nagyon komoly veszteségek vannak. A fuvarosok ennek ellenére újabb sztrájkot és tüntetéseket hirdettek meg Athénben és másutt.
A kormány szerint a megszorítási programja tette szükségessé a fuvarosok által kifogásolt lépést is. Az athéni kormány azért sem enged, nehogy a többi szakma képviselői vérszemet kapjanak. Tehát vizsgázik a kabinet: mennyire erős, mennyire hajlandó keményen föllépni. Ezért is vetette be Jeorjiosz Papandreu miniszterelnök a hadsereget; hogy megmutassa, adott esetben hajlandó a katonákat is felléptetni. Emlékezzünk rá, hogy Görögországban volt katonai puccs még Papandreu életében, tehát ott a hadsereg bevetésének komolyabb lélektani hatása is van.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


