gyengénlátóknak

Korrupció gyanúja miatt függesztettek fel egy vámparancsnokot

VPOP korrupció
Gungl László - 2010.03.11. 18:15
Azonnali hatállyal menesztették csütörtök délután a Dél-Dunántúli Vám- és Pénzügyőrség parancsnokát, mert úgy tűnik, korrupciós bűncselekményt követtek el a testületnél. Az ügyben már elrendelték a nyomozást.

 Hallgassa meg!

Bakos Gyula ezredest indoklás nélkül mentették fel állásából – közölte a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője, de ennél többet nem mondott az ügyről. A Krónika értesülése szerint erre a lépésre az után került sor, hogy korrupciós bűncselekmény gyanúja merült fel a regionális parancsnokságon. Egy magas rangú vezető próbálta meg saját biztonsági embereit elhelyezni az egyik nagy pécsi cégnél. Cserébe azt ígérte, hogy segít elrendezni egy problémás vámügyet.

Egyelőre nem tudni, hogy ez az illető a felmentett ezredes volt-e, vagy valamelyik beosztottja, ugyanis Baranya főügyész-helyettese, Petréteiné Malomsoki Csilla ezzel kapcsolatban csak azt a tájékoztatást adta, hogy nyomozást rendeltek el vesztegetés és hivatali visszaélés bűncselekménye miatt, de az ügynek még nincs gyanúsítottja.

Kövessen minket a Twitteren is:  twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-03-11 18:42:06



Hirdessen az ETARGET-tel
 


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Korrupció gyanúja miatt függesztettek fel egy vámparancsnokot >