Szolnoknál megcsúszott a Tisza töltése a fővédvonal egy szakaszán, ezért ott harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A suvadás a város felőli gát körülbelül hetven méteres szakaszát érinti, amely jelenleg a folyón levonuló kisebb árhullám miatt víz alá került. A jelenség pillanatnyilag sem emberéletet, sem a környéken lakók vagyonbiztonságát nem veszélyezteti - mondta Lovas Attila a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Hozzátette, hogy ha az időjárás és a vízállás is megengedi, még az ősszel helyreállítják a gátat.
Három nemzeti park vezetőjét meneszti a környezetügyi államtitkár - jelentette a Független Hírügynökség. Illés Zoltán a hortobágyi, az őrségi, valamint az aggteleki nemzeti park vezetőivel nem kíván a továbbiakban együtt dolgozni. A szakpolitikus a Független Hírügynökségnek elmondta: a törvény szerint nem kell indokolnia a lépést, de nagyrészt gazdálkodási ügyek állnak a döntés hátterében. Az érintettek közül az Aggteleki Parkot igazgató Salamon Gábor csak a sajtóból értesült a döntésről. Úgy érzi, nincs miért szégyenkeznie és amit a becsülete megkíván, azért harcolni fog. A tiszántúli Természetvédők Társulata szerint nem szakmai hanem személyes okok vezettek az aggteleki igazgató leváltásához.
Kollektív szerződés híján holnaptól az uniós légiközlekedési szabályok szerint dolgoznak a Malévnál. A légitársaság közlése szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság jóváhagyta ezt az üzemelési módot. A pilóták érdekképviselete viszont elfogadhatatlannak tartja a munkáltatói intézkedést.
Moszkvában Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettest is előállították az ellenzékiek immár szokásos, 31-diki tüntetésén. Minden 31 napos hónap utolsó napján az utcára vonulnak az orosz emberi jogi aktivisták, hogy emlékeztessék a kormányt az alkotmány 31-dik paragrafusára, amely a gyülekezési jogot szavatolja.
Ezen a hétvégén sem lesz Balaton-átúszás. Túl hideg, csak 20-21 fokos víz, ezért fújták le megint a hagyományos rendezvényt. Az átúszáshoz legalább 23 fokosnak kellene lennie a Balatonnak. Fontos a hőfok, hiszen vannak akik három és fél-négy órát töltenek a vízben, ennyi idő alatt teljesítik a Révfülöp-Balatonboglár közti 5,2 kilométeres távot. A szervezők augusztus 28-ára, szombatra újabb időpontot tűztek ki az átúszásra.
Csökkent a várakozási idő a szerbiai határátkelőknél, ahol délelőtt a nyugat-európába visszatérő vendégmunkások első hulláma okozott torlódást. Röszkénél kifelé megszűnt a sorállás, ezért ott már 10 sávon engedik be az autósokat, a szerb és a magyar oldalon is egy-egy órát kell várakozni. Tiszaszigeten már délutánra megszűnt a várakozás.
Estig még több helyen valószínű zápor, zivatar, néhol felhőszakadással, jégesővel, éjszaka azonban mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Holnap sok lesz a napsütés, főként a Dunától keletre várható erőteljesebb gomolyfelhő-képződés, és ott helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Zivatar környékén a szél viharossá fokozódhat. Éjszaka 19-14 fokig csökken a hőmérséklet, holnap 28-31 fokos meleg várható. A Balatonnál éjszaka a vízpart közelében 17, másutt 14 fok várható. A víz 21 és fél fokos.




